Kertépítés referenciák képekben, leírással - Kertépítés Budapest, II. kerület (Pesthidegkút)
A ház megépítését követően 1 év múlva került sor a kertépítésre, amire mi kaptuk a megbízást. A kertépítésnél fontos szempont volt, hogy a kertet két kisgyermek is használni fogja, így szükséges volt olyan játszásra alkalmas felületek kialakítására, ahol ők könnyedén és balesetmentesen tudnak közlekedni. Valamint olyan növények és ágyásfelületeket készítettünk amik a tulajdonosoknak minimális gondozást igényelnek, így elegendő idő marad a kertben való pihenésre is.
Kertépítés jelentősebb fázisai:
A kertfelmésréskor készített képeken is látszik, hogy a kertben nagy gondot okozott a földtöbblet. A terasz szintje volt a legalacsonyabb ponton, így az onnan lefolyó esővíz nem tudott könnyedén elszivárogni, ennek köszönhetően és mivel gondolni kellett az ezt követő földcserére is, a kertből 90 m3 agyagos földet kellett elszállíttatni, amit földmunkagép termelt ki.
Következő feladatként kézi és kisebb gépi erővel a földcseréhez az altalajt elrendeztük, és kialakítottuk a rézsű vonalát. A közel 300 m2-es fűfelület helyére 40 m3 termőföldet hozattunk talajjavítás céljából.
A tulajdonos a ház melletti vízelvezető árokhoz sárga, míg a növényágyásokat és fűfelületet elválasztó ágyásszegélyhez bordó térkőszegélyt kért. Így ezek közel 70 m-es hosszúságú kivitelezésével folytattuk a kertépítést. A terasz melletti vízelvezetést meg kellett oldani, mivel nagyobb esőzéskor a teraszról lefolyó víz a fűfelületen állt volna meg, ami néhány zivatar alkalmával pocsolyává változtatta volna a kert ezen részét. Így ebbe a 30 cm széles és 30 cm mély árokba egy dréncső került elvezetésre, tetején pedig kulé kavics biztosítja, hogy gyorsan keresztül folyjon a víz.
A kertben egy idős almafa is eltávolításra került. A megmaradt gyümölcsfák lombkoronájának szakszerű metszését is elvégeztük, azok már sajnos évek óta nem kaptak semmilyen ápolást. Növényeket első körben csak a rézsűbe ültettünk, amihez marhatrágyát és tőzeg keveréket használtunk, a budai agyagos talaj javítására.
A kertbe 4 körös Hunter öntözőrendszer készült, amiből egy a növényágyásokat, 3 zóna pedig a fűfelületet öntözi víztakarékos szórófejekkel.
A 200 m2 növényágyás gyommentesítését geotextil biztosítja amit 15m3 kulé kavics takar. Erre a területre később könnyedén lehet további növényeket ültetni és a csepegtető öntözésüket bővíteni.
A füvesítéshez minőségi fűmagkeveréket és műtrágyát alkalmaztunk.
Az utolsó képeken az utcafront megépítése látszik, ami két lépésben készült el a kertépítést követően. Mivel több kerületben is az önkormányzat támogatja az utcafront térkövezését, ráadásul a túloldalon egy nagy létszámú iskola működik, így míg ennek az átfutási ideje zajlott addig elkészítettük a burkolat szegélyeinek megfelelő szintbe betonozását. Valamint egy 60 m2-es terület kitisztítását, rendbetételét, ahol leárazott növények kaphattak egy újabb esélyt.
Az önkormányzat által kiszállított 45 m2 térkő közel 2 hónap múlva érkezett ami sajnos kevésnek bizonyult a 67 m2 burkolásra szoruló területhez képest. Így ezt a hiányt további rendeléssel pótolni kellett. A térburkolat 30 cm mély tükrét munkagépek termelték ki, az innen kikerülő 24 m3 agyagos, sittes földet el kellett szállíttatni. Helyére 15 m3 murva és 2 m3 ágyazóhomok került, ami süllyedésmentes alapot biztosít a kocsibeállónak. Ezzel egy időben készítettünk a kertben a gyerekek közlekedésére alkalmas 3 fokos kis lépcsőt.















